Page 50 - A kecskeméti példa
P. 50

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

          gyerekek is alkalmasak és képesek arra. Miért ne részesülhetnének ilyen műélvezet-
          ben, hogy már általános iskolás korukban ezzel foglalkoznak. Inkább a főiskola
          tantervét és tananyagát kell megváltoztatni! Ha ezek a gyerekek felnőnek, s eljutnak
          oda, hogy főiskolások lesznek, ott is méltó anyagot lehet bevezetni. Nem kell a 333-
          nál meg az Ötfokú I-nél és II-nél kezdeni, mint az akkori pedagógusképző főiskolán
          kezdték.”

             Volt egy türelmetlen felszólaló is, aki azt mondta „No, de mikor lesz a
          népé ez a műveltség, ha csak hat ilyen iskola van az országban?” (Akkor még
          csak hat énekes iskola volt, ha jól emlékszem) „Szaporítani kellene a számukat.
          Voltaképpen minden városba kellene ilyen iskola.”
             A Tanár úr erre azt mondta, – s én úgy érzem, hogy nektek is szól, azért
          mondom el –, hogy „a türelmetlenség sose vezet célhoz. Először is: nincs annyi
          szaktanár, aki erre alkalmas lenne, a tanárok lassabban nőnek, mint a gyerekek.
          Másodszor: addig úgy sem lesz ez tömegigény, amíg majd ezekből a gyermekekből
          akik itt ülnek, nem lesznek párttitkárok, tanácselnökök, miniszterek.” – Várjuk hát,
          hogy belőletek legyenek!

             1957. decemberében, amikor 75. születésnapját hangversennyel ünnepel-
          tük, a következőket mondta az egész (a Katona József Színházban rendezett
          hangverseny) közönségének:
             „Van itt egy iskola, amely úgy működik, már mintha magam is itt éltem volna s
          tettleg segítettem volna létrejöttén. Ez az iskola, és ami ebből kinő, ez még lehet
          olyasmi, ami Kecskemétnek a hírnevét szellemi téren is kiemeli. Mert mi fog kinőni
          ebből a kis iskolából a messzi jövő távlatában? Semmi egyéb, mint amit annyira hi-
          ányolunk: a magyar zenekultúra, pontosabban szólva a magyar zenekultúra fo-
          gyasztóközönsége. Mert hiába írnak itten szép műveket, ha nincs itthon, aki érteni
          és élvezni tudná. Az iskolából és az azt megtöltő ifjúságból lesz majd – talán nem is
          olyan távoli jövőben – az a népréteg, amely Kecskemétnek a szellemi jelentőségét
          fogja kiemelni, és a különböző nagyszerű ehető és iható termékei mellett szellemi
          területre is át fog nyúlni.”
             Ez akkor jóslásnak tűnt, és higgyétek el, többen mosolyogtak rajta, mint
          ahányan komolyan vették. De azóta megvalósult…
             Ezután a fent idézett kodályi mondás után még többen haragudtak az is-
          kolára, és minél többen kívánták, hogy ezt meg kell szüntetni, mert ez egy
          hóbort,  hogy  minden  gyerek  énekeljen!  Miért  énekeljen  minden  gyerek?
          Inkább számoljon, vagy csináljon mást…
             Nos, az iskola megszüntetése iránti szándék olyan erős volt, hogy 1958.
          tavaszán hat héten keresztül a megye összes szakfelügyelőjét elküldték az
          iskolába. Minden órán szakfelügyelő ellenőrizte a gyerek tudását. Nem a ta-
          nár tanítását, hanem: mit tudnak a gyerekek?! A legkirívóbb esetet fogom

          50
   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55