Page 30 - A kecskeméti példa
P. 30

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

                        IN MEMORIAM NEMESSZEGHY MÁRTA

          A füzet Kecskeméten, az 1978. április 29-30-án az ének-zenei iskolák tanárai
          számára megrendezett országos találkozóra készült, és Nemesszeghyné
          Szent  királyi  Mártának  a  nyilvánosság  előtt  már  korábban  elhangzott  két
          szakmai előadásának anyagát őrizte meg.
          (A füzetet szerkesztette: Ittzés Mihály. Felelős kiadó: Erdei Péter, a Kodály
          Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója. A belső kiadvány 300 példányban
          készült a Bács-Kiskun Megyei Tanács sokszorosító üzemében)

          Az első előadást 1970-ben, a Nemesszeghyné Szentkirályi Márta személyes
          közreműködésével létre hívott és megtartott I. Nemzetközi Kodály Szeminá-
          riumon ismerhették meg a résztvevők: „A Kodály módszer iskolai gyakorlata”
          címmel. Elméleti és gyakorlati tapasztalatait, mint a közoktatásban elsőként
          elindított ének-zenei általános iskola alapító igazgatónője osztotta meg a hall-
          gatóságával.

          A második előadás során Nemesszeghy Márta 1972. szeptember 13-án szólt
          a Kecskeméti Kodály Iskola diákjaihoz „A közvetlen, szinte minden formalitást
          mellőző előadása” hangszalagról került lejegyzésre. „Ha írásban fogalmaz és fel-
          nőtteknek szól, bizonyára másképpen fogalmazza meg a mondanivalóját” – olvas-
          ható a kiadvány Előszavában. De a minden változtatás nélkül lejegyzett szö-
          veg  így  hitelesen  megőrizhette  Nemesszeghy  Márta  derűs,  optimista  élet-
          szemléletét, az élménybeszámoló közvetlenségét és annak tanító szándékát,
          valamint „a tanítványaihoz és a jelen lévő kollégáihoz szóló előadásának lelkes és
          átfűtött,  eredeti  hangulatát.” Nemesszeghy Márta középiskolai diákoknak
          szóló előadása így a Kodály-módszer megvalósításának mindennapi iskolai
          gyakorlatát idézi fel.

          Miért különleges jelentőségűek máig a Kodály Iskola középiskolás diákjai előtt közel
          ötven évvel ezelőtt megfogalmazott és elhangzott mondatok?
          a.) Nemesszeghy  Márta  az  iskolaalapító  igazgatónő  egyes  szám  első  sze-
             mélyben elmondva, ezért kétségbevonhatatlanul hitelesen számolt be
             arról a művészetpedagógiai munkáról, amivel elindította, megtartotta és
             sikerre vitte Kodály Zoltán zenepedagógiai elveit a gyakorlatban, így pél-
             dát  mutatva  másoknak  is,  és  ami  később  világhírt  szerzett  a  magyar
             ének-zene oktatásnak.
          b.) Nemesszeghy Márta szemléletes módon és őszintén idézi fel azt a nagyon
             nehéz időszakot, amikor csak igen sok küzdelem és harc árán valósul-
             hattak meg az elért eredmények. Valamint szavaiból az is kitűnik, hogy

          30
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35