Page 8 - Énekiskolák helyzete
P. 8

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

          (A legelső osztály zenei képességvizsgálat nélkül felvett 25 egykori tanulója
          közül 19-en szereztek felsőfokú végzettséget, azaz egyetemi-, illetve főiskolai
          diplomát, és közülük 12-en választottak pedagógusi pályát.)
          Nemesszeghy Márta iskolaalapító igazgatónő az iskolai tananyagra vonatko-
          zóan a következőket mondta el egy korábbi konferencián elhangzott előadá-
          sában (ennek írásban megjelent változatából idézünk):
             „A  kecskeméti  iskola  mintájára  az  ország  különböző  részein  létrejött  ének-
          zenei általános iskolákra egyformán jellemző volt, hogy az éneklést, a maga gazdag
          nevelési lehetőségeivel az általános nevelés részévé tették. A gyermekek megismer-
          kedtek a magyar zenei anyanyelvvel, fokozatosan léptek át a műzene birodalmába,
          a barokk-, a klasszicizmus korszakán és a romantikán keresztül a XX. század ze-
          néjéig, mivel a tanulók 9-10 éves koruktól kezdve Bartók és Kodály kórusműveinek
          és hangszeres darabjainak harmóniavilágán nőttek fel.”
                                       (AZ ÉNEK-ZENE TANÍTÁSA, XIV. évf. 1971. 2. sz.)


          A kecskeméti példát követve az éneklő iskolák az elkövetkező évek alatt a
          közoktatás szerves részeivé váltak, környezetük kulturális központjai lettek,
          és ország-világ előtt bizonyították a kodályi zenepedagógia eredményességét.

































          8
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13