Page 60 - Kodály zenepadagógiai öröksége

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

Miért fontosak a zenetanuláshoz kapcsolódó
tudományos vizsgálati eredmények nyilvánossága?
Erre válaszul Kodály tanár úr szavait idézzük fel ismét, amelyeket az alábbiak
szerint fogalmazott meg 1964-ben, az ISME konferencián Budapesten.
Kokas Klára zeneóvodai vizsgálataira hivatkozott, aki „párhuzamos csoportok
megfigyelése alapján kísérletekkel bebizonyította, hogy a zenélő, éneklő gyerekek
már az óvodában is sokkal jobban fejlődnek testileg, szellemileg is, mint a nem ének-
lők vagy a keveset éneklők. (…) Ez volna az egyetlen eszköz, amivel több teret le-
hetne biztosítani az általános iskolákban a zenének. A zenét nem értő, zenegyűlölő
pedagógusok zárt sorait csak azzal lehetne áttörni, ha bebizonyítanánk, hogy nem
zenét terjesztünk, vagy nem csak a zene kedvéért erőltetjük, hogy több zene legyen
az népiskolában, hanem az egész ember fejlődését javítjuk ezzel.”
(Kodály Zoltán: Visszatekintés III. Zeneműkiadó, Budapest, 1989. 125. o.)
Kodály Zoltán zenepedagógiai módszerének jelentősége sajnálatos módon
máig nem kellő módon ismert, és a tudatlanság csorbítja a gyermekkori
aktív művészeti tevékenységek pozitív megítélését.

Ezt bizonyítják az alábbi példák:
1953.
„Ez egy hóbort, hogy minden gyerek énekeljen! Miért énekeljen
minden gyerek? Inkább számoljon, vagy csináljon mást!”
Elhangzott Kecskeméten 1953. tavaszán egy megyei szakfelügyelőtől
1988.
Vitairat a zenei művelődésről. Zeneműkiadó, Budapest, 1988.
A kiadvány a Művelődéskutató Intézet által 1978-tól 1984-ig tartó, 6 éven át
folytatott vizsgálat eredményeit összegezi. Ebben többek között a szerző/szer-
kesztő számos meghökkentő kijelentése mellett az alábbi summás megállapítás
is olvasható az ének-zenei általános iskolákban folyó munkával kapcsolatban:
„A zenei általános iskolákban a készségeket többnyire sikerül a kívánt szintre fej-
leszteni. A legtöbb kérdezettet a sok évvel későbbi tanulmányai során sem hozza
zavarba, ha lapról kell olvasnia, de szinte alig akad, aki ezt a képességét bármire is
használná! Kivétel, aki tanítónő, vagy óvónő, illetve kórus tagja. De hát a készség-
fejlesztésnek nem lehet célja, hogy tanítókat, tanárnőket és kórustagokat képezzen.
A lapról olvasásnál (és a kottalejegyzésnél) sokkal több hasznát vennék a tanulók a
zenehallgatásnak, amely a mindenfelől áradó zene világában differenciált eligazo-
dásra tenné képessé. Ehhez az iskolák csak kevés esetben adtak segítséget.”
A szerző egy korábbi könyvében így nyilatkozik saját magáról:
„…nem vagyok zenetanár, még muzsikus sem, mégis szakmám és szívügyem a zene.”

60