Page 66 - A kecskeméti példa

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

Ugyanebben az évben 1964 márciusában, egy hónappal az iskolaavatás
után a Hazafias Népfront kongresszusán azt hangsúlyozta, hogy „a zene a
múltban a kevese kiváltsága volt, s ennek a rendszernek az érdeme, hogy a zenei
műveltség elemeit a legszélesebb néprétegek számára hozzáférhetővé tették.” Hivat-
kozott a kecskeméti kezdeményezésre, melynek nyomán mintegy száz iskolában fog-
lalkoznak naponta énekkel, zenével a gyerekek, s ahol a koncertek olyan leendő
közönségét nevelik, mely jó ízléssel meg tudja különböztetni az értékeset az értékte-
lentől, az igazit a hamistól.” A zenei-művészeti nevelésnek olyan intézményei
ezek, – mondta –, amilyenek a világon másutt nincsenek. A kecskemétiek
példáját a (kongresszus) küldötteinek a figyelmébe ajánlotta: érdemes a kö-
vetésre.
Követésre érdemesnek ítélte a Nemzetközi Zenepedagógiai Konferencia
is. 1964 nyarán volt Magyarországon az egész világ zenepedagógusainak
kongresszusa, amelynek határozataiban szerepel a zenei és közismereti okta-
tás összekapcsolása a magyar példa alapján.
Az ISME (International Society of the Musical Education) budapesti kon-
ferenciáján a kecskeméti iskola is demonstrált. Az ötödik osztályosokkal tar-
tott énekóra csúcspontja az volt, amikor Kodály Zoltán ez alkalommal írt
énekgyakorlatát lezárt borítékban átnyújtotta Czeizner Kati néninek, az ének
tanárnőnek.
Ő felbontotta a borítékot, a kottát átadta a gyerekeknek, akik lapról
énekelték azonnal két szólamban. Egy hibával. Azután újra énekeltette Kati
néni – és akkor hibátlanul.
A tanulók könnyen és szépen énekelték a dalt. Óriási hatást keltett a kül-
földiekben, de a fele résztvevő nem hitte el, hogy először látták amit énekel-
ték, annak ellenére hogy Kodály zárt borítékban adta át az előző este
komponált gyakorlatot.
Amikor a szünetben a gyereksereg kirajzott a pódiumról, Kati néni alig
állt a lábán az izgalomtól, de a gyerekek nem voltak annyira meghatódva,
megilletődve.
A külföldiek körülvették a gyerekeket. Lázasan írtak, születtek a cédulák,
s adták a gyerekeknek: „Énekeld le! – Ezt énekeld le! Ezt énekeld el!...” Akkor
hitték csak el, hogy ezek a gyerekek lapról énekelnek, amikor azokat a dalla-
mokat énekelték, amiket ők adtak.(…)

Különösen szép találkozása volt a szülővárosnak és Kodálynak 1964. au-
gusztus 23-án, amikor a Tanár úr elhozta az Nemzetközi Népzenei Tanács
17. konferenciájának résztvevőit, több mint száz zenetudóst, akik megláto-
gatták az iskolát. Itt az iskolában Reile Géza, a Városi tanács elnöke fogadta
őket, azután énekórákat, néptáncórákat, hangszerórákat hallgattak a vendé-
gek. Itt is előfordult, hogy két professzor, egy szovjet és egy belga, megkér-

66