Page 120 - Psalmus Humanus Napok konferencia

batta andr áS

első helyen indulnak, maguk mögé utasítva a nemzetközi zenei élet Schu-
machereit? Vajon mindez csak utópiszitkus merengés vagy elérhető cél? Ta-
lán már a közeli jövőben eldől.
De most még maradjunk a földön! Gyerekeink általában zeneileg is na-
gyon tehetségesek. Ahhoz, hogy közülük néhányan fölérjenek a hegycsúcsra,
nagy tömegeknek kell elindulniuk felfelé az úton. Lesz aki kifullad, vagy
megunja a hegymászást. Lesz aki egy ponton azt mondja: inkább csatango-
lok a jó illatú erdőben és élvezem a természetet – ezek az általunk annyira
szeretett és tisztelt amatőrök. Ők alkotják közönségünk krémjét. Bárcsak len-
nének minél többen! Lesznek olyanok, akik magasra jutnak, majd lemennek
és új túrát szerveznek a kicsinyeknek – ezek a fáradhatatlan zenetanárok. Az
utolsó néhány száz méter előtt még van egy edzőtábor: aki ide eljut az már
tapsot érdemel. Ez a Zeneakadémia. S végül mindig lesz egy-egy erős, megs-
zállott, aki a havas csúcson kitűzi zászlóját. Ezt az aktust már a televízió is
közvetíteni fogja, fölkerül az internetre, és sokan, nagyon sokan, akik nem
vették maguknak a fáradságot és nem indultak el a hegycsúcs felé, vagy ép-
pen más csúcsokat szemeltek ki maguknak, érdeklődve s csodálattal nézik a
mieinket – ők alkotják közönségünk nagyobbik rétegét. Ők ugyanis hajland-
óak fizetni azért a két óráért, amikor – gondolatban – felrepülhetnek a csúcs-
ra, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Schiff András jóvoltából.
Ugye érthető már, miért beszélek a psalmus humanus ürügyén a Zenea-
kadémiáról?
És itt le kell szögezni valamit. A Zeneakadémia életképtelen lenne alsó és
közép-fokú zenei képzés nélkül. Az előbb említett nagy muzsikus-egyénisé-
gek a magyar zeneiskola hálózat aranykorának prosperitásából váltak ki. Jól
emlékszem, milyen szélesre tárták kapuikat annak idején a zeneiskolák.
Magam is besétáltam egy játékxilofonnal a felvételire, s hazatértem egy csel-
lóval, amit azonnal a kezembe nyomtak: „kezdj el gordonkázni, fiacskám”
jóindulatú intelem kíséretében. A zene a szó szoros értelmében mindenkié
volt. Erről a zenei hálózatról nem szabad lemondani. Hiszen amikor világ-
raszóló tehetségeink miatt csodálnak, egyben a képzést is csodálják. Hol
kezdte, kinél tanult? Teszik fel a művész-szobában gratulálók nagyjainknak
a kérdést. Mátészalkán, Békéstarhoson, a VI. kerületben… Ez a zeneiskolák
romantikája s remélem, nem ködbevesző legendája.
A Zeneakadémia nehezen ért fel a hierarchia csúcsára. Még 1877-ben, két
évvel megalakulása után is azt írta Liszt Ferenc egyik levelében, hogy
„A Zeneakadémia két év múlva valószínűleg annyira fejlődik, hogy többet

120