Page 28 - Énekiskolák helyzete

Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület

„A legelsők voltunk” címmel készült tanulmány szerzőjeként jómagam, az
alábbiak szerint emlékeztem iskolai éveimre, amihez címként a hosszú évek
alatt megőrzött emlékkönyvem egyik – számomra azóta sem elfelejtett - be-
jegyzésből idéztem:

„…Tanulj, szolmizálj, gordonkázz fáradhatatlan szorgalommal.”

1. Személyes ismeretség révén kerültem az ének-zenei általános iskolába.
Édesanyámnak iskolatársa volt a Tanítóképzôben Gyökössy Erzsike néni
(Szabó Jó zsefné), aki a velünk szomszédos Bocskai utcában lakott, és tôle
hallottunk az új iskola indulásáról. Felvételi meghallgatás után kerültem a 2.
osztályba.
2. Családunkban nem volt hagyománya a zenetanulásnak, noha édesapám-
nak jó hallása és édesanyámnak jó zenei ízlése volt, amit minden bizonnyal
a Kecskeméti Ref. Tanítóképzô gondos zenei képzésének köszönhetett. (Ezt
személyes elbeszélésére és a tanítónôi oklevelének bejegyzett tárgyaira alapo-
zom.) Szüleimtôl minden tôlük telhetô segítséget megkaptam a zenetanulás-
hoz, az elsô vonóhúzásomtól a fôiskolai tanulmányaim befejezéséig.
Pályaválasztásomat egyértelmûen a zenei általános iskolában kialakult ér-
deklôdésem határozta meg: a VIII. osztály elvégzése után a Budapesti Bartók
Béla Zenemûvészeti Szakközépiskolába jelentkeztem. Majd ezt elvégezve
és a Budapesti Zene Gimnáziumban érettségizve, szaktanárképzô fôiskolás
lettem.

3. 1966-ban kaptam meg gordonka-szolfézstanári oklevelemet, azóta min-
den kerülô és kitérô nélkül zeneiskolai gordonkatanár vagyok.
4. A zenei általános iskola a maga feladataival, – a hangszeres, a zenekari,
népitánc próbáival, a fellépésekre való elôkészületekkel, nem beszélve a hosz-
szú és szintén koncentrált figyelmet igénylô énekkari próbákról – nem ha-
gyott tétlen unatkozásra idôt. Mégsem éreztem fárasztónak a sokféle iskolai
elfoglaltságot, pedig eszembe jut az is, hogy nagy hangszeremmel, a csellóm-
mal gyakran kellett végigbandukolnom a városon…
5. Úgy érzem, egyik nagy érdeme volt az iskolánknak, hogy sokféle lehetôséget
adott az értékes kultúra megismeréséhez. Sokszor találtak különféle megoldá-
sokat arra, hogy ez ne váljék száraz ismeretközléssé, hanem életünk természetes
részeként tekintett, feladatokkal járó és mégis örömteli tevékenységgé váljék.
Talán éppen ez a sokszínûség takarta a mindennapos gondokat. Azt hiszem, mi
még az iskolánk igen szerény körülményeit sem éreztük olyan nyomasztónak,
mint az iskolába látogatók, hiszen énekkari és táncpróbáinkhoz külön termünk
volt, a napfényes tág és nagy udvar lehetôséget adott a játékra, a futkosásra. Az

28