Page 5 - Művészetpedagógiai kísérlet
P. 5

„Psalmus Humanus” – művészetpedagógiai kísérlet az ezredfordulón

         zásánál mindig csak a gyakorlatban megvalósított tapasztalatokból indult
         ki, mindenkor rendszeres visszajelzést kérve igazgatónőnktől és énektaná-
         rainktól. Valamint fontos irányt mutattak Kodály tanár úrnak azok a sza-
         vai is, amelyek 1964. február 18-án, a Kecskeméti Ének-Zenei általános
         Iskola új épületének felavatásakor hangzottak el egy tudományos intézet
         egyik pedagógiai kötetére hivatkozva:
            …„Hasznos lenne a tudományos kutatókáderek mellett a gyakorlati pedagó-
         gia művelőinek bekapcsolása a fejlődés és nevelés-lélektani kutatásokba. Én in-
         kább fordítva ajánlanám az elméleti pedagógusoknak, hogy ők járjanak el,
         és ők kapcsolódjanak be a gyakorlati pedagógiába.” 2
            A fenti személyes tapasztalatok ismeretében elkezdtem intenzíven ke-
         resni és kutatni azokat a zenetanítési koncepciókat:
              1. amelyek a kodályi hagyományokra épülve korunk nevelési és okta-
              tási elvárásait beépítik az ének-zene tanításába,
              2. amelyek figyelembe veszik azokat a tudományos vizsgálati eredmé-
              nyeket, amelyek Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai és
              fiziológiai hatását kutatva bizonyították annak sokoldalú és életre-
              szólóan pozitív hatását.
            A többéves, folyamatos zenepedagógiai vizsgálódáshoz két újabb pályá-
         zati felhívás adott ösztönzést, és lassan elkezdett nőni a megismert, ered-
         ményesen és jól működő zenei műhelyek, illetve az azokat vezető tanárok-
         nak a száma, akik bekapcsolódtak a közös munkába.
            Eközben lehetőségem nyílt olyan nagytudású, természet-, illetve társa-
         dalomtudománnyal foglalkozó szakemberekkel is megismerkedni, akiktől
         a zenének, zenélésnek és zenetanulásnak különböző megközelítésű tudo-
         mányos (pszichológiai, neurológiai, fiziológiai, szociológiai) vizsgálatairól,
         és azok kutatási eredményeiről szerezhettem tudomást. Valamint ráirányí-
         tották a figyelmemet a művészeti tevékenységeknek kevéssé ismert lehető-
         ségeire is, ilyen például a zeneterápia.
            Ezeket az előzményeket követően született meg 1999. szeptemberében
         a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány újszerű, nem csak helyi érvé-
         nyességű, modell értékű programok, tevékenységek témakörben kiírt pá-
         lyázati felhívására a „Psalmus Humanus” – Válaszkeresés korunk kihívásai-
         ra Kodály eszméi alapján címmel elkészített tanulmány.
            Reméljük, hogy az új ismeretek, a jó példák kedvet adnak és segítséget
         nyújtanak ahhoz, hogy a közoktatásunkban az elmúlt évtizedek alatt már
         „mostohagyermekké” vált, de Kodály Zoltán által oly fontosnak tartott zenei,
         illetve művészeti nevelés megőrizhesse az őt megillető rangját és tekintélyét.

            Budapest, 2002. június 20.                      K.Udvari Katalin
         2   Szögi Ágnes: „... Van itt egy iskola...” Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, Kecskemét, 1983. 97. o.

                                                                          3
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10