Page 53 - Tehetséggondozás Kodály szellemében
P. 53
TeheTséggondozás Kodály szellemében a hazai KözoKTaTásban
(30 ór ás aKKrediTálT Tanár-TovábbKépzési progr am)
előhozza, felerősíti a bennünk lévőt. Ennek fontosságát igyekszem nem
elfelejteni a jövőben, amikor küzdeni kell, hogy az ember az énekórát
rendesen meg tudja tartani bizonyos rendbontók mellett.
Azt mondta: „Ne féljünk, alkossunk! Bátran tegyük!” azt gondolom,
ez ránk is vonatkozik, sőt nekünk pedagógusoknak talán nagyobb
szükségünk is van erre, hogy a feszültséget mondjuk levezessük ezáltal
vagy feltöltődjünk. Még tanulmányoznom kell a Kokas-módszert, hogy
jobban megismerjem, elsajátítsam, annak viszont örülök, hogy már tudom,
van ilyen is és tanórán milyen jól bevethető.
Somody Beáta következett, számomra a kreativitás mintaképe lett.
Csodás dolgokat alkot a gyerekekkel. Kicsit más a helyzet abban az
iskolában a média tagozat révén, de vannak ötletek, amiket át lehet vinni
egy nem ilyen típusú iskolába is. Kipróbáltam a filmkockás rajzkészítést
(az angol nevét nem tudtam megjegyezni), amit velünk is megcsináltatott,
ami az én gyerekeim többségének nehéz volt, viszont akadt egy-kettő, aki
ügyesen el tudta készíteni, megértette a feladatot. Ez nagyon új és szokatlan
dolog volt nekik, viszont kíváncsi voltam, hogyan tudják megoldani.
Elérkezett Tóth Zsuzsanna előadása. Már főiskolán is nagyon szerettem
a drámapedagógiát, az egyik tanárom több játékot is megosztott velünk,
amit mindig élvezettel játszottunk mi is. Alig győztem jegyzetelni, hogy
ezt a sok hasznos játékot, amit hozott nekünk felírjam, mert mostanra
elfelejtettem volna egy részét, így viszont a jegyzetemből bármikor elő
tudom venni, ameddig nem megy fejből.
Sajnos, még nem jutottam odáig, hogy kipróbáljam, mert én hiába
voltam lelkes (Ez itt egy bumm...), a diákjaimnak nem volt kedve közösen
játszani napköziben (csak kettőnek), s így nem tudtam kipróbálni még
élesben ezt a játékot.
Nagyon ötletes a Hotelportásos is, mostanában úgy is sokszor játszanak
Amerikából jöttemet, gondoltam, majd szépen becsempészem ezt is. A
szövegösszerakóst is szeretném megcsinálni velük, a rímeset is, a Tengeri,
kenderi kappantyút, ...igazából mindegyiket. A kérdés már csak az, mikor
mehetünk vissza az iskolába tanítani. Bár, ha nem most, akkor, majd ősszel
előveszem és akkor játszunk ezekkel.
Vasárnap Vass Veronikával indult a nap. Rendkívül fontos volt, amit
át szeretett volna adni nekünk, nekem is olyan dolgokban nyitotta fel a
szemem, ami talán tudatosan nem is jutott eszembe. Mennyire figyelnünk
kell, hogy a felgyorsult világgal, az anyák is dolgoznak, kariert építenek
53