Page 58 - Tehetséggondozás Kodály szellemében
P. 58
Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület
hőskorban. Megpróbálom elfogadni ezt a helyzetet, és örülni annak, hogy
ez a maroknyi gyerek lelkesen jön és szeret énekelni, szeretnek együtt lenni.
Ezért is örültem Dr. Mindszenty Zsuzsánna előadásának, aki mindig
lendületes, erőt adó, magával ragadó, meggyőző – és a hozott apró zenei
élvezetekkel repertoárunkat bővíti. Valóban igaz: meg kell terveznünk
a próbáinkat, ugyanakkor alkalmazkodni kell a kórustagok aktuális
„állapotához” – akár felnőttek, akár gyerekek. Ezt a keskeny mezsgyét nem
könnyű megtalálni a folyamatos koncertekre történő felkészülés ideje alatt.
A hallott praktikákat igyekszem alkalmazni a kóruspróbáim alkalmával.
Hetenként két énekóra a négy után – felér egy lefejezéssel (bocsánat az
erős hasonlatért), és hetedik osztálytól a csonka közösségek. Mit csináljak
a „maradékkal”? Nem marad más hátra, mint hogy „Kultúra fogyasztó
gyerekeket neveljünk!” – idézem Somody Beátát. Nem kell azon keseregni,
hogy mi történt – sokat nem tudok tenni ellene, viszont sokat tudok tenni
azért, hogy mi legyen a folytatás!
Somody Beáta ötletei bizonyítják, hogy kreativitásban nincsenek határok!
Legyünk rugalmasak, lássuk meg az abszurdban is a használhatót és
igenis merjünk újat, merjünk meghökkentőt létrehozni, de mindenképpen
minőséget adni! A felső tagozatos korosztály nevelésében ezt feltétlenül fel
lehet – és a mai világban fel is kell használni! Gyakorlatilag bármilyen
zenei anyaghoz lehet valamilyen kreatív tevékenységet hozzárendelni.
Pár gondolat, ami eszembe jutott: a gregorián ének, a kottaírás fejlő-
désénél az iniciálék alkotása kihagyhatatlan. Vagy Tinódi Lantos Sebestyén
dalainál a költő-énekmondó címerének mintájára saját címer megalkotása
lehet a feladat, majd kiállítást rendezni belőle…. akár a rajzos kolléga
beszervezésével. Az alkotás tevékenységének van – legyen öröme! Hallom
már előre: én nem tudok rajzolni, én ezt nem tudom megcsinálni! Mikor és
hol, és ki által alakult ki bennük ez a lekicsinylés – nem tudom. De hátha
sikerül – ha nem is mindenkinél – az alkotás melegében felejtetni ezt a már
berögződött tévhitet saját magukról! Igen! A komplex művészetoktatásnak
van személyiségformáló hatása!
Reikort Ildikó előadása rámutat arra, merjünk a megszokott vilá-
gunkból, tanítási módszerink kicsit pókhálós keretéből kilépni! Próbáljunk
új módszereket! Próbáljuk a társművészeteket bevonni az óránkba! Igen,
mindenképpen kell váltani. Lehet, hogy egy kicsit maszatosak leszünk,
lehet, hogy egy kicsit rendetlenség lesz körülöttünk – nem baj. Az
előadáson a zene által az átváltozás megannyi formáját átéltük: mozgással,
58