Page 72 - Tehetséggondozás Kodály szellemében
P. 72
Psalmus Humanus művészetpedagógiai egyesület
súlyponti szerepet kapott Kodály koncepciójának formálódása: láthattuk,
hogyan kutatta és adaptálta más nemzetek évszázados hagyományait és jó
pedagógiai gyakorlatait.
Kaibinger Pál neve számomra tankönyvek szerzőjeként volt ismerős,
örültem, hogy most személyesen is megismerhettem. Azzal együtt, hogy a
gyógypedagógia zenei alkalmazásának kimagasló tudós alakja, sokrétű te-
vékenységet folytat népzenei együttesekben, és intézményvezetőként egya-
ránt. A gyógypedagógia definícióinak tisztázásával áttekinthettük a terület
feladatait, és kollégáimmal egyöntetűen tapasztaltuk, hogy a neurotipikus
gyerekekkel való foglalkozás során egyre több hasonló jellegű és mértékű
zavarra leszünk mi is figyelmesek. Nagy szükségünk lenne hosszú távon a
mi iskoláinkban is több személyi és módszertani segítségre ezeknek a gye-
rekeknek a neveléséhez.
A továbbképzés során több olyan foglalkozáson is részt vehettünk, ami
formájában szokatlannak számított, hiszen a rajzolás, festés, mozgás, tánc
hagyományosan nem része a zeneóráinknak. Megtudtuk, hogy ezek a tevé-
kenységek bármennyire is újabb plusz elvárásként jelennek meg számunk-
ra, alkalmazásukkal mégis inkább nyújtanak segítséget a zenei és más
alapkészségek elmélyítésében, de legfőképpen a teljes emberi harmónia
megteremtésében. A Kokas-alapokon nyugvó ReikArt pedagógia összegzi
valamennyi művészeti ág fejlesztő hatását, de prevenciós szerepe éppen
olyan jelentős. Reikort Ildikó beszámolóját gyakorlati feladatokkal is alá-
támasztotta, némi bizonytalankodás és idegenkedés után rávettük magun-
kat a részvételre, amit cseppet sem bántunk meg. Egészen bizonyos, hogy
az élmény hatására fokozottan igyekszünk az iskolai mindennapjainkba is
beültetni ezeket a gyakorlatokat.
Szervesen és kiválóan kapcsolódott Somody Beáta komplex művészeti
nevelést célzó programja, reflektálva a jelenkori társadalmi jelenségekre,
problémákra, és megoldást nyújtva a művészeti nevelés eszközeivel.
A társművészetek felé nyitó előadók sorát Tóth Zsuzsanna színházpe-
dagógus zárta, feladatai mindannyiunk számára élményt adtak, szórakoz-
tatva fejlesztettek. A megismert és ajánlott gyakorlatokat akár a saját előadói
eszköztárunk színesítésére is felhasználásra érdemesnek találom.
Több társművészeti és tudós előadó mutatott rá zenei kérdésekre, és
zenepedagógus előadók is bőséggel hivatkoztak a járulékos területekre.
Vass Veronika ének-zenetanár a különböző életkorú gyermekek zenei ne-
velésében szerzett évtizedes gyakorlatát osztotta meg velünk, mindezek
72