Page 67 - Tehetséggondozás Kodály szellemében
P. 67
TeheTséggondozás Kodály szellemében a hazai KözoKTaTásban
(30 ór ás aKKrediTálT Tanár-TovábbKépzési progr am)
is használható – nem csak elméleti, hanem gyakorlatban is jól működő –
segítséget a továbbképzés programjai. Tanóráimat élvezetesebbé, színeseb-
bé és ezáltal eredményesebbé is teszi a korábban megszerzett ismeretek
innovatív feldolgozása és hasznosítása.
Minden előadás és előadó emlékezetes marad számomra, különöskép-
pen dr. Pásztor Zsuzsa, aki a munkaképesség- gondozásról, azaz a Ko-
vács-módszerről beszélt, melyről mindezidáig keveset tudtam. Nagyon
tetszett, ahogy a mozgáspihenő-példákat bemutatta és mi is azonnal kipró-
bálhattuk ezeket. Rögtön éreztem a gyakorlatok jótékony hatását saját ma-
gamon és elhatároztam, hogy énekóráimon is kipróbálom. A tanórai nagy-
fokú szellemi terhelést és hosszas ülést azóta többször váltogatom mozgás-
pihenő feladatokkal, aminek köszönhetően szemmel láthatóan frissebbek
lesznek a gyerekek. Szeretném elsajátítani a Kovács-módszert, ezért szíve-
sen végezném el hozzá a megfelelő továbbképzést, hogy hitelesebben tud-
jam a gyerekeknek átadni.
Nagyon tetszett továbbá Kovács Henrik, a magyar néphagyomány
mozgáskultúrájának alapját jelentő néptánc- és játékhagyomány fontossá-
gáról szóló összetett előadása. Igazán játékos feladatokat mutatott be, me-
lyeket nem csak tanórán, hanem óraközi szünetekben vagy napközis sza-
badidős elfoglaltság során is remekül lehet alkalmazni. Hon- és népismeret
órámba, énekórámba valamint a napközis foglalkozásba már be is építet-
tem az itt látott és kipróbált játékhagyományokat (pányvázás, kreatívabb
ugróiskolázás, csigaickázás), néptáncelemeket. A nagy mozgásigényű gye-
rekek (akikből egyre több van ma) nagyon élvezték még az egyszerűbb já-
tékokat is, melynek során kulturált formában vezethették le fölös energiá-
jukat, miközben észrevétlenül fejlődtek egyéb területeken is: érzékszervi,
szellemi, szociális.
Hasznosnak éreztem az „Énektanítás és nyelvoktatás” kapcsolatáról
szóló két előadást dr. Bodnár Gábor és Stipkovits Fülöp prezentálásában,
melyből a német nyelvű állt hozzám közelebb, mert korábban ezen a terü-
leten én is érdekelt voltam. Felfrissülés volt Orff-hangszereken játszani,
amiket szívesen vinnék be én is az óráimra.
Dr. Mindszenty Zsuzsánna előadása nagyon dinamikus volt az ének-
tanításról és kórusvezetésről. Hasznosak és egyben segítőek is voltak ta-
nácsai, melyek mind arra bíztattak minket, hogy minden eszközünkkel a
zenei igényességre, az éneklő kedv újrateremtésére és többek között a mo-
tivációs élményadásra törekedjünk. Elméleti instrukcióit a gyakorlatban is
67